Az ellenállásos edzés lassíthatja az agy öregedését idősebb felnőttekben

Egy randomizált vizsgálat szerint már mérsékelt vagy intenzív ellenállásos edzés is mérhetően lassíthatja az agy öregedését.

A fizikai aktivitás ismerten összefüggésben áll a jobb kognitív működéssel és az agy egészségével és korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy a rendszeres mozgás növelheti például a hippokampusz térfogatát és javíthatja az agyi hálózatok működését.

Az utóbbi években ezért egyre nagyobb figyelmet kapnak az úgynevezett „brain clock” modellek, amelyek képalkotó vizsgálatok alapján becslik meg az agy biológiai életkorát.

Egy 2026-ban kiadott randomizált, kontrollált vizsgálatban a kutatók azt vizsgálták, hogy az ellenállásos edzés képes-e lassítani az agy öregedését 60 és 70 év közötti felnőttekben.

A kutatás a LISA vizsgálat résztvevőit elemezte.

A tanulmány során a résztvevőket három csoportba randomizálták. Volt egy intenzív ellenállásos edzés intervenciós csoport, egy mérsékelt intenzitású edzést végző csoport és volt egy edzést nem végző kontrollcsoport.

A beavatkozás egy évig tartott, mely során a magas intenzitású edzéseket végző csoport hetente három felügyelt edzésen vett részt edzőteremben, míg a mérsékelt edzést folytató csoport heti egy felügyelt edzés mellett két otthoni edzést végzett.

A kutatók nyugalmi állapotú funkcionális MRI-t használtak az agyi funkciók vizsgálata érdekében, és egy nagy, 2433 fős független adatbázison betanított „brain clock” modellekkel becsülték az agyi életkort.

Az eredmények szerint mind a mérsékelt, mind az intenzív ellenállásos edzés csökkentette az úgynevezett brain age gap értéket, vagyis az agy becsült életkora közelebb került vagy akár fiatalabb lett a kronológiai/biológiai életkornál.

Egy év után a magas intenzitású edzés csoportban átlagosan 1.4 évvel, két év után 1.8 évvel csökkent az agy becsült életkora.

A mérsékelt edzést végző csoportban a csökkenés 1.39, illetve 2.26 év volt, míg a kontrollcsoportban nem történt szignifikáns változás.

Az intenzív edzés emellett fokozta a funkcionális kapcsolódást a prefrontális kéregben, amely az olyan kognitív folyamatokban játszik kulcsszerepet, mint a figyelem, a munkamemória és a végrehajtó funkciók.

Összességében a vizsgálat azt sugallja, hogy a rendszeres ellenállásos edzés, még akár mérsékelt intenzitással is, hozzájárulhat az agy egészséges öregedéséhez.

Cikkreferátum szerzője: Dr. Jankó Róbert

INGYENES E-KÖNYV: Az életmódorvoslás zsebkönyve

6 módja annak, hogy átvedd az irányítást az egészséged felett. Fedezd fel az ingyenes e-könyvből a Lifestyle Medicine nemzetközileg akkreditált tudásanyag egy szeletét.

  • Bizonyítékokon alapuló életmódorvoslás
  • 6 pilléres rendszer
  • Nemzetközileg akkreditált
  • 68 db szakirodalmi citálás
  • PDF formátum
  • Bármilyen eszközön olvasható
  • 34 oldalnyi evidence-based tudásanyag
  • Gyakorlati tippek és tanácsok
  • Tapasztalt és feltörekvő szakértők számára

Hivatkozások

Raul Gonzalez-Gomez, Naiara Demnitz, Carlos Coronel, Anne Theil Gates, Michael Kjaer, Hartwig R Siebner, Carl-Johan Boraxbekk, Agustin M Ibanez, Randomized controlled trial of resistance exercise and brain aging clocks, Geroscience. 2026 Feb 10.  doi: 10.1007/s11357-026-02141-x.  Online ahead of print., PMID: 41665740

Ajánlott szakmai cikkek