Egy nagyszabású metaanalízis szerint az alkoholfogyasztás már napi egy ital körüli bevitel mellett is növelheti a melanoma-bőrrák kockázatát.
A rosszindulatú bőrdaganatok közül a melanoma jelentős közegészségügyi problémát jelent, amelynek kialakulásában a környezeti és életmódbeli tényezők kulcsszerepet játszanak.
A melanoma kialakulásában az UV-sugárzás a legfontosabb ismert rizikófaktor, azonban az alkoholfogyasztás is egy fontos módosítható tényező a betegség kialakulása mögött, mivel az alkoholfogyasztás a daganatos megbetegedések mintegy 3,6%-áért felel, és akár a melanoma kialakulásához is hozzájárulhat a feltételezések szerint.
Egy 2014-ben kiadott szisztematikus áttekintés és metaanalízis 16 megfigyeléses vizsgálat (14 eset-kontroll és 2 kohorsz) adatait összesítetve elemezte az alkoholfogyasztás és a melanoma kockázat közötti összefüggést.
A beválasztott vizsgálatokban összesen 6251 melanoma-esetet diagnosztizáltak.
Az alkoholfogyasztók körében a melanoma relatív kockázata 20%-kal magasabb volt azokhoz képest, akik nem vagy csak alkalomszerűen fogyasztottak alkoholt.
A dózis-válasz elemzés szerint már kevesebb mint napi 12,5 g etanol (kb.1 ital) esetén is statisztikailag jelentősen emelkedik a melanoma kockázata, míg 12,5 g/nap feletti bevitel mellett már közel 20%-os a kockázatnövekedés.
A regressziós elemzés azt mutatta ki, hogy napi 50 g etanol esetén a a melanoma kockázata 55%-ra nőtt, azonban itt fontos kiemelni, hogy a napfénynek való kitettség figyelembe vétele után már nem volt statisztikailag lényeges az eredmény.
A megfigyelt összefüggést magyarázó biológiai mechanizmusok közül az egyik legfontosabb az, hogy az alkohol fokozhatja a leégés súlyosságát, valamint az etanol metabolitja, az acetaldehid, reaktív oxigéngyökök képződését idézheti elő, ami DNS-károsodáshoz vezet.
Az UV-sugárzással együtt ez felerősítheti az alkohol karcinogén hatását.
Sőt, az alkohol károsan befolyásolja az immunrendszert, mely által fokozhatja a sejtek károsodását, ezáltal növelve a bőrdaganat kialakulásának esélyét.
Az eredmények alapján az alkoholfogyasztás korlátozása egy hatékony eszköz lehet a melanoma megelőzésében.
Cikkreferátum szerzője: Dr. Jankó Róbert
INGYENES E-KÖNYV: Az életmódorvoslás zsebkönyve

6 módja annak, hogy átvedd az irányítást az egészséged felett. Fedezd fel az ingyenes e-könyvből a Lifestyle Medicine nemzetközileg akkreditált tudásanyag egy szeletét.
- Bizonyítékokon alapuló életmódorvoslás
- 6 pilléres rendszer
- Nemzetközileg akkreditált
- 68 db szakirodalmi citálás
- PDF formátum
- Bármilyen eszközön olvasható
- 34 oldalnyi evidence-based tudásanyag
- Gyakorlati tippek és tanácsok
- Tapasztalt és feltörekvő szakértők számára
Hivatkozások
M Rota, E Pasquali, R Bellocco, V Bagnardi, L Scotti, F Islami, E Negri, P Boffetta, C Pelucchi, G Corrao, C La Vecchia, Alcohol drinking and cutaneous melanoma risk: a systematic review and dose-risk meta-analysis, Meta-Analysis Br J Dermatol. 2014 May;170(5):1021-8. doi: 10.1111/bjd.12856., PMID: 24495200