Az NHANES vizsgálat egy 2025-ben kiadott elemzése szerint a bélmikrobiomot támogató étrend és a flavonoid bevitel lényeges csökkenést okozott a női meddőség kockázatában.
A meddőség egy világszerte elterjedt probléma, és az egyik legfontosabb női egészségügyi kihívásnak számít, hiszen összefüggésben áll még a rákos betegségek magasabb kockázatával is.
Bár több biológiai ok állhat a probléma mögött, egyre több kutatás emeli ki az életmód és a táplálkozás szerepét a nemzőképesség hátterében.
A bélmikrobiom összetétele és annak egyensúlyának felborulása összefüggésbe hozható számos női reproduktív rendellenességgel, amelyek női meddőséghez is vezethetnek, beleértve az endometriózist is.
A „Dietary Index for Gut Microbiota” (DI-GM) egy olyan étrendi index, amely 14 élelmiszercsoport (pl. teljes kiőrlésű gabonák, hüvelyesek, fermentált tejtermékek, zöld tea, szója, avokádó, brokkoli, vörös húsok, finomított szénhidrátok) bevitelét értékeli aszerint, hogy mennyiben támogatják a bélflóra egészségét.
A jelen vizsgálatban az NHANES 2017–2018-as adatait felhasználva elemezték a kutatók, hogy a meddőség összefüggésben áll-e a mikrobiommal, illetve az azt befolyásoló táplálkozással.
A vizsgálatban a táplálkozási adatokat két 24 órás étrendi naplóval gyűjtötték be a kutatók. A résztvevők átlag DI-GM pontszáma 5 volt (0-13 skálán), a flavonoid bevitel pedig átlagban 58 mg/nap.
Az elemzések szerint a magasabb DI-GM pontszám összefüggött az alacsonyabb meddőségi kockázattal, különösen a 35 év alatti nők körében.
Ezzel szemben a 35 év feletti nők esetében a magasabb flavonoid bevitel szignifikánsan összefüggött az alacsonyabb meddőségi kockázattal.
Az eredmények szerint a bélmikrobiom egészségét támogató étrend fiatalabb korban kimondottan előnyös, mivel a mikrobiom befolyásolja a hormonháztartást, az inzulinérzékenységet és az immunválaszt.
Idősebb nőknél ezzel szemben az oxidatív stressz elleni antioxidáns védelem, különösen a flavonoidok fogyasztásán keresztül, kiemelten fontos.
Ez a vizsgálat elsőként mutatta ki, hogy a bélflórára kialakított étrendi index és a flavonoid bevitel kedvezően járulnak hozzá a női termékenységhez.
A bélflórát támogató étrend és az olyan flavonoidokban gazdag élelmiszerek, mint például a gyümölcsök, zöld tea, szója vagy a bogyós gyümölcsök fogyasztása hatékony stratégia lehet a reproduktív egészség megőrzésére és a meddőség megelőzésére.
Cikkreferátum szerzője: Jankó Róbert
INGYENES E-KÖNYV: Az életmódorvoslás zsebkönyve

6 módja annak, hogy átvedd az irányítást az egészséged felett. Fedezd fel az ingyenes e-könyvből a Lifestyle Medicine nemzetközileg akkreditált tudásanyag egy szeletét.
- Bizonyítékokon alapuló életmódorvoslás
- 6 pilléres rendszer
- Nemzetközileg akkreditált
- 68 db szakirodalmi citálás
- PDF formátum
- Bármilyen eszközön olvasható
- 34 oldalnyi evidence-based tudásanyag
- Gyakorlati tippek és tanácsok
- Tapasztalt és feltörekvő szakértők számára
Hivatkozások
Di Xiao, Xiang Sun, Weidong Li, Zihao Wen, Wei-Hong Zhang, Li Yang, Associations of Dietary Index for Gut Microbiota and Flavonoid Intake With Female Infertility in the United States, Food Sci Nutr. 2025 Mar 26;13(4):e70098. doi: 10.1002/fsn3.70098. eCollection 2025 Apr., PMID: 40144557