Húsfogyasztás és egészség

Egy 2020-as amerikai tanulmány szerint a feldolgozott húsok, a vörös húsok és a baromfi rendszeres fogyasztása kis mértékben növeli a szív- és érrendszeri betegségek, valamint az összhalálozás kockázatát.

A feldolgozott húsok, mint például a szalonna, kolbász, és a hot dog, a feldolgozatlan vörös húsok, a baromfi és a hal a nyugati országokban a fehérje- és energiafogyasztás jelentős részét teszik ki.

Míg a feldolgozott húsok káros hatása a szív- és érrendszeri betegségekre jól megalapozott, a többi húsféle szerepe kevésbé egyértelmű és jobban vitatott.

Egy 2020-as tanulmány hat amerikai prospektív vizsgálat adatait vonta össze annak érdekében, hogy megvizsgálja, hogy ezen hústermékek milyen hatással vannak a kardiovaszkuláris kockázatra és a halálozásra.

A kutatás során közel 30 ezer olyan felnőtt adatait elemezték, akiknél a vizsgálatok kezdetekor nem állt fenn szív- és érrendszeri betegség, és akik étrendi szokásairól részletes információ állt rendelkezésre, amit 1985 és 2002 között gyűjtöttek.

A résztvevőket átlagban 19 éven keresztül követték nyomon. A tanulmány az összehalálozás és kardiovaszkuláris esetek kockázatát vizsgálta, ami a koszorúér-betegséget, a sztrókot, a szívelégtelenséget és a szív- és érrendszeri betegségekből eredő halálozást tartalmazta.

A vörös húsokból és baromfiból egy adag kb. 113 grammnak, míg a halból egy adag kb. 85 grammnak felelt meg.

Az eredmények azt mutatták, hogy heti 2 adag feldolgozott hús fogyasztása 7%-kal növelte a kardiovaszkuláris kockázatot és 3%-kal az összhalálozást.

Minden további 2 adag vörös hús elfogyasztása hetente 3%-os növekedést eredményezett mind a kardiovaszkuláris, mind az összhalálozás kockázatában.

Heti 2 adag baromfi fogyasztása 4%-kal növelte a kardiovaszkuláris kockázatot, de az összhalálozásra nem volt lényeges mértékkel.

A halfélék fogyasztása egyik végpont esetében sem mutatott lényeges összefüggést.

A tanulmány előnye, hogy összetett statisztikai modellezést használt, ezáltal csökkentve a korábbi vizsgálatok módszertani eltéréseiből fakadó problémákat.

A baromfifogyasztásra vonatkozó magasabb kardiovaszkuláris kockázat mögött a bő olajban sült rántott csirke fogyasztása állhat a kutatók szerint, mivel az olajban sült ételek fogyasztását korábbi adatok is kapcsolatba hozták a szív- és érrendszeri betegségekkel.

Cikkreferátum szerzője: Jankó Róbert

INGYENES E-KÖNYV: Az életmódorvoslás zsebkönyve

6 módja annak, hogy átvedd az irányítást az egészséged felett. Fedezd fel az ingyenes e-könyvből a Lifestyle Medicine nemzetközileg akkreditált tudásanyag egy szeletét.

  • Bizonyítékokon alapuló életmódorvoslás
  • 6 pilléres rendszer
  • Nemzetközileg akkreditált
  • 68 db szakirodalmi citálás
  • PDF formátum
  • Bármilyen eszközön olvasható
  • 34 oldalnyi evidence-based tudásanyag
  • Gyakorlati tippek és tanácsok
  • Tapasztalt és feltörekvő szakértők számára

Hivatkozások

Victor W Zhong, Linda Van Horn, Philip Greenland, Mercedes R Carnethon, Hongyan Ning, John T Wilkins, Donald M Lloyd-Jones, Norrina B Allen, Associations of Processed Meat, Unprocessed Red Meat, Poultry, or Fish Intake With Incident Cardiovascular Disease and All-Cause Mortality, JAMA Intern Med. 2020 Apr 1;180(4):503-512.  doi: 10.1001/jamainternmed.2019.6969., PMID: 32011623

Ajánlott szakmai cikkek