Bekezdés
Az alábbi Justin Robinson és munkatársai által készített cikk központjában az általános amerikai felnőtt lakossági adatok alapján vontak le olyan következtetéseket, melyek hosszú távon segíthetnek olyan ajánlások megfogalmazásában, melyeket alkalmazva ezek hozzájárulhatnak a lakosság jólétéhez, az egészségügyi költségek csökkentéséhez és az egészséges életmód mint többrétű tevékenység szélesebb körű megismeréséhez és alkalmazásához. (1)
Általánosságban kijelenthetjük, hogy azon emberek, akik tájékozottabbak az “egészséges életmód” témában és aktívan tesznek azért, hogy az életüket bizonyítékon alapuló tanulmányok, gyakorlatok által vezetve végzik, általában jobb egészségügyi mutatókkal rendelkeznek és jobb egészségnek örvendhetnek.
A probléma forrása azonban, hogy a legtöbb felnőtt nem teljesíti az általános népességre vonatkozó ajánlásokat. Ebben tudnak segítségünkre lenni a képzett táplálkozási és testmozgás tanácsadásra szakosodott szakemberek. Ők továbbá együttműködhetnek az ügyfelekkel és interdiszciplináris csapatokkal a táplálkozási és fizikai aktivitási beavatkozások megvalósítása és az eredmények javítása érdekében, valamint ezen tudásanyag szélesebb körű megismerésében is segítséget jelenthetnek.
Továbbá, azok az egyének, akik következetesen kiegyensúlyozott étrendet követnek és elegendő fizikai aktivitást végeznek, nemcsak jobb általános egészségi állapottal rendelkeznek, de kisebb valószínűséggel alakul ki náluk valamilyen nem fertőző betegség is, ami pedig szintén alacsonyabb egészségügyi költségekhez vezet.
Számos akadály létezik azonban, melyek gátolják az egyéneket ezen ajánlások végrehajtásában. A jó hír azonban, hogy ezek némi törekvéssel és elhatározással, vagy akár erre a területre specializálódott szakember segítségével leküzdhetőek.
Ki az általános népesség?
Az általános népesség nem csak azokat a felnőtteket foglalja magában, akik feltételezhetően egészségesek, hanem azon egyéneket is, akik valamilyen kardiometabolikus kockázati tényezővel (például túlsúllyal, elhízással, csökkent glükóz toleranciával vagy magas vérnyomással) rendelkeznek.
Felelősségi és hatáskörök
Holott sokan a területre specializált egészségügyi szakember (pl. dietetikus vagy személyi edző) segítségét is igénybe veszik, a probléma, hogy adott szakember az egyént nem egy holisztikus szemlélet alapján, mint EGYént gondozza, hanem adott szervrendszerre/saját funkciójára összpontosítva és adott problémát kiragadva kezel. Vagy épp ellentétesen, magát felhatalmazva olyan területeken ad (szak)tanácsot, amelyhez nincsen szakképesítése, tudása.
Általánosságban kijelenthető, hogy sok esetben segítene, ha a probléma nem kizárólagosan lenne értékelve, hanem kontextusban lenne értelmezve és kezelve. Magyarul egy dietetikus (/táplálkozási tanácsadó) “csak” általános fizikai aktivitási ajánlást tud adni és egy edző/fizioterapeuta pedig (általában) “csak” általános étkezésbeli útmutatást tud összeállítani egy adott esetben jóval nagyobb igénnyel rendelkező ügyfélnek (kivéve természetesen, ha a szakember egy erre irányuló képesítést is szerzett már).
Számos szakember nyújthat táplálkozási és fizikai aktivitással kapcsolatos oktatást, tanácsadást vagy edzést, de hiányozhatnak azok a speciális készségek és képzés, amelyek szükségesek a magas színvonalú, hatékony gondozás biztosításához. Sajnos ezen tanácsadók gyakran túllépik kompetenciáik határait, és a közvélemény sincs gyakran tisztában azzal, hogy mi tartozik az egyes szakmai területek felelősségi körébe. A táplálkozás- és mozgásterapeuták szakmai hatásköre viszonylag világos keretek között mozog, amelyeket a szakemberek oktatása, képzése, hitelesítése, tapasztalata és bizonyított kompetenciája határoz meg.
Fontos, hogy még akkor is, ha egy dietetikus alapos fiziológiai ismeretekkel rendelkezik, csak a lakosságra vonatkozó általános fizikai aktivitási ajánlásokkal foglalkozhat, kivéve, ha külön akkreditált edzői képesítéssel rendelkezik (pl. okleveles személyi edző). Egy sportdietetikus már mélyebben foglalkozik a sportspecifikus étrenddel és ennek összeállításával.
A „mozgásterapeuta” kifejezés különféle képesítéseket foglal magában, például személyi edzőket, csoportos fitneszoktatókat és erőnléti edzőket. A gyógytornászok és az atlétikai edzők egyetemi végzettség által kapják meg hitelesítésüket, elismervényüket. Ha egy mozgásterapeuta/edző nem rendelkezik külön dietetikusi képesítéssel, nem nyújthat egyéni táplálkozási beavatkozásokat.
A mezsgye ugyanakkor nagyon vékony, hiszen az a személyi edző, aki nem foglalkozik a táplálkozással, vagy a dietetikus/táplálkozási tanácsadó, aki nem beszél a fizikai aktivitás fontosságáról, legalább általánosságban, kárt okoz az ügyfelének. Ugyanakkor egy személyi edző, aki étkezési tervet készít, vagy egy dietetikus, aki edzéstervet alkot, túlmegy a hatáskörén. Mind a táplálkozás, mind a fizikai aktivitás kulcsfontosságú részei az egészségnek és a jólétnek. A táplálkozási és edzésgyakorlati szakembereknek együtt kell működniük annak érdekében, hogy mindkét területen személyre szabott, átfogó programokat kínáljanak.
Interdiszciplináris csapat
Amikor egy ügyfél kérdései vagy céljai meghaladják egy szakember hatáskörét, vagy ha az ügyfél külön igényli, a szakembernek olyan kollégához kell irányítania őt, aki rendelkezik a szükséges szaktudással. Egy interprofesszionálisan működtetett praxis (IPCP) kialakítása és fenntartása lehetővé teszi, hogy a szakemberek többkomponensű kezelési terveket kínáljanak az ügyfeleknek, miközben megmaradnak a saját hatáskörükön belül.
Az IPCP hálózatok kialakítása segíthet abban is, hogy a szakemberek különböző kultúrájú és csoportú ügyfeleiket olyan kollégákhoz irányítsák, akik specializálódtak az ő igényeik kielégítésére.
Az IPCP hálózat magában foglalhat orvosokat, mindenféle szakterületről, de leginkább háziorvosokat, hiszen ők találkoznak a leggyakrabban az ügyféllel (legalábbis szakorvosokat tekintve), mentálhigiénés tanácsadókat, fizioterapeutákat, pszichológusokat, szociális munkásokat és nem utolsó sorban akár nővéreket, kismamák esetében akár szülésznőket, gondozókat.
Gyakorlati következmények
Az egészségügyi és fitnesztémákhoz, amelyek természetükből adódóan igényelhetnek interprofesszionális együttműködést, tartozik a testsúlykezelés (súlycsökkentés vagy optimális súlygyarapítás) vagy akár a táplálkozás időzítés (beleértve akár a böjtölést).
Bár úgy tűnhet, hogy akár egy táplálkozási, akár egy edzés szakértő is foglalkozhatna ezekkel a témákkal, az együttműködés elősegítheti az optimális tápanyagbevitel és edzésprogram kialakítását az egészségügyi és fitnesz célok elérése érdekében. Egy IPCP-vel nyújtott beavatkozás biztosítja, hogy a szakemberek a saját hatáskörükön belül járjanak el, miközben átfogó támogatást nyújtanak az ügyfelek holisztikus egészsége és jóléte érdekében, valamint azt, hogy azon emberek, akik ilyen programra jelentkeznek, sikeresen teljesítsék ezt a pár hetet/hónapot.
Nem csak az elkezdés, hanem a fenntartás is fontos a hosszú távú profithoz. Itt olyan akadályokat kell az ügyfeleknek legyőzniük, amelyek gátolhatják őket abban, hogy folytassák a minősített szakember által nyújtott preventív tevékenységet: időhiány, költség, szállítás, utazás, gyermekgondozás, technológiához való hozzáférés, képességek, nyelv, valamint a szakemberrel és a beavatkozással kapcsolatos komfortérzet hiánya.
A szakembereknek felelősséget kell érezniük a további tudományos oktatásban például azzal kapcsolatban, hogyan érhetnek el minél több embert az általános populációban és hogyan tudnak praktikus tudást átadni az embereknek. Ilyen tudás lehet akár az is, hogy az arra affinitást érző személyek hogyan lépnek interakcióba belső és külső környezetükkel, például a bél mikrobiomjának, a bél-agy tengelynek segítségével.
Továbbá függetlenül az orvosi technológiai fejlődéstől, a személyes kapcsolatok és interakciók továbbra is kulcsfontosságúak az egészség és a fitnesz javításában, valamint a betegségek (és sérülések) kockázatának csökkentésében.
Cikkreferátumot írta: Dr. Vincze Réka
INGYENES E-KÖNYV: Az életmódorvoslás zsebkönyve
6 módja annak, hogy átvedd az irányítást az egészséged felett. Fedezd fel az ingyenes e-könyvből a Lifestyle Medicine nemzetközileg akkreditált tudásanyag egy szeletét.
- Bizonyítékokon alapuló életmódorvoslás
- 6 pilléres rendszer
- Nemzetközileg akkreditált
- 68 db szakirodalmi citálás
- PDF formátum
- Bármilyen eszközön olvasható
- 34 oldalnyi evidence-based tudásanyag
- Gyakorlati tippek és tanácsok
- Tapasztalt és feltörekvő szakértők számára
Hivatkozások:
(1) Robinson J, Nitschke E, Tovar A, et al. Nutrition and Physical Activity Interventions for Adults in the General Population: A Position Paper of the Academy of Nutrition and Dietetics and the American Council on Exercise. J Acad Nutr Diet. 2024;124(10):1347-1356. doi:10.1016/j.jand.2024.07.004