Bevezetés
A következő Xuan‐Mai T. Nguyen és munkatársai által elvégzett tanulmány során sikerült az ún. “lipidhipotézist” – miszerint az alacsonyabb összkoleszterinszint mellett csökkenő mortalitási tendencia mutatkozik – igazolniuk egy 4,5 millió veteránt vizsgáló kutatás keretében. (1)
Korábban több tanulmány is felvetette a korreláció kérdésességét, és ezen vizsgálatok a tárgyalt összefüggés U-alakú mivoltát feltételezték, miszerint nemcsak a túl magas, de a túl alacsony koleszterinszint is emelkedett halálozási rizikóval járhat.
Az adatgyűjtés 18 évesnél idősebb leszerelt, 2002 és 2007 között járóbeteg-ellátásban résztvevő katonák körében zajlott, akiket 2018 decemberéig lipidprofil-vizsgálattal követtek és jegyezték fel az összkoleszterin – és a HDL-koleszterinszintjüket, valamint a kardiovaszkuláris okból kifolyólag történő halálozást. A statinokkal folytatott terápiát is figyelembe vették.
A vizsgálat
A korábban U-alakúnak gondolt összefüggést a tanulmány kiértékelése után vizsgálva kiderült, hogy a korreláció a 18. életévtől növekvően L – , majd U – és a kor növekedésével J – alakúvá válik.
Fontos megállapítás, hogy nem csak a magas, de a nagyon alacsony és alacsony koleszterinszint is némi mortalitás emelő hatással bír. Érdekes tény, hogy minél alacsonyabb volt a vérkoleszterin-koncentráció, annál magasabb volt a várható életkor, és annál alacsonyabb volt az átlag BMI.
Továbbá elgondolkodtató tény, hogy minél alacsonyabb volt az összkoleszterin-szint, annál gyakoribb volt 1-1 másik krónikus betegség előfordulása.
Korreláció alakjának jelentősége
Miért van jelentősége annak, hogy a korreláció U- , J- vagy L-alakú? Ugyanis az adatok kiértékelése során nyilvánvalóvá vált, hogy a “normál” koleszterinszinttől való eltérés összefüggést mutat a CHD okból kifolyólag történő halálozással. Ez akkor is igaz volt, ha a betegnek statinterápia ellenére is magas volt az összkoleszterinszintje.
Mitől lehet alacsony a HDL-koleszterinszint?
Olyan kóros állapotok, mint például a dohányzás, emelkedett BMI, vese és szívelégtelenség, és akár a fizikai inaktivitás is hozzájárulhat az alacsony HDL-koleszterinszinthez.
Mit lehet tenni a HDL-szint egészséges határon belüli növelése szempontjából?
- Több, erőteljes, aerob tartományon belül történő testmozgást végezzünk.
- Fogyás (megfelelő minőségű tápanyagbevitel mellett), ami már akár a testsúly 5-10%-ának leadásával szignifikáns lehet, további pozitív hatásait nem is részletezve, mint például a vérnyomás – és vércukorszint csökkenést.
- A finomított szénhidrátok elhagyása is kardinális pont lehet, azok teljes kiőrlésű gabonafélékre való lecserélése és több sovány fehérje étrendbe való beiktatása.
- A dohányzás abbahagyása.
- Mérsékelt alkoholfogyasztás(2).
Következtetés
Kijelenthető, hogy olyan állapotban minimálisan növekszik a halálozás, amikor az alacsony HDL-C-szint (<50-59 mmol/dL) magas összkoleszterin-szinttel (TC; 180-199 mmol/dL) párosul; valamint amikor a HDL-C és a TC-koleszterin is magasabb a normál tartománynál.
Azonban összességében a magas koleszterinszint nagyobb halálozási kockázattal jár, mintha például csak a HDL-C vagy akár a TC (total cholesterin) lenne alacsony, ami alapján kijelenthető, hogy az U-alakúnak gondolt összefüggés J-alakúvá válik (alacsonyabb HDL-és összkoleszerinszint mellett a mortalitás ellaposodik).
Magas koleszterinszint esetén ez a mortalitás növekedés akkor is megfigyelhető, ha a betegeknél statinterápiát kezdtek.
Ugyanakkor a jól beállított statinterápia hatékony összkoleszterin-szint (és halálozás) csökkentő hatással rendelkezik. Továbbá fontos megjegyezni, hogy minél régebben kezdődött el a sztatin szedése és mérséklődött általa az összkoleszterin-szint, annál nagyobb mértékben csökkent a mortalitási kockázat.
Erősségek
A kutatás erőssége, hogy magas homogén résztvevőszámon történt vizsgálat szolgál alapjául (4,5 millió veteránból álló minta), amit 17 éven keresztül folytattak.
Limitációk
Retrospektív és megfigyelésen alapuló vizsgálat, illetve az erőssége egyben az egyik gyengesége is, hogy csak veteránokat vizsgáltak (a veteránok között egyébként is gyakrabban fordul elő 1-1 krónikus megbetegedés).
Továbbá lehetséges, hogy adott személyek nem csak sztatinterápiát folytattak, hanem amellett más, nem dokumentált terápiát is alkalmaztak.
Cikkreferátumot írta: Dr. Vincze Réka
Hivatkozások
(1) Nguyen XT, Ho YL, Li Y, Song RJ, Leung KH, Rahman SU, Orkaby AR, Vassy JL, Gagnon DR, Cho K, Gaziano JM, Wilson PWF. Serum Cholesterol and Impact of Age on Coronary Heart Disease Death in More Than 4 Million Veterans. J Am Heart Assoc. 2023 Nov 7;12(21):e030496. doi: 10.1161/JAHA.123.030496. Epub 2023 Oct 27. PMID: 37889207.
(2) https://www.health.harvard.edu/newsletter_article/hdl-the-good-but-complex-cholesterol
INGYENES E-KÖNYV: Az életmódorvoslás zsebkönyve
6 módja annak, hogy átvedd az irányítást az egészséged felett. Fedezd fel az ingyenes e-könyvből a Lifestyle Medicine nemzetközileg akkreditált tudásanyag egy szeletét.
- Bizonyítékokon alapuló életmódorvoslás
- 6 pilléres rendszer
- Nemzetközileg akkreditált
- 68 db szakirodalmi citálás
- PDF formátum
- Bármilyen eszközön olvasható
- 34 oldalnyi evidence-based tudásanyag
- Gyakorlati tippek és tanácsok
- Tapasztalt és feltörekvő szakértők számára